Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LÓFAJTÁK

2010.01.23

Hannoveri:

Kép Származás
Németország (Szászország déli része, Hannover)

Marmagassága
155-165 cm

Szín
A legelterjedtebb szín a sárga, fehér jegyekkel, de jellemző még a pej, a fekete és esetenként a szürke.

Tulajdonságok
A hannoveri lovak jellemzője a kiegyensúlyozottság, általában csöndes természetűek.

Küllem
A hannoveri nagy, impozáns ló, feje inkább tisztavonalú és kifejező, mint nemes. A nyak hosszú és izmos, ahogyan a hát is. Ezek a lovak alapvetően nagyok, széltében és hosszában is. Robosztusz csontozatuk, erőteljes lábaik és ehhez képest kicsi patáik vannak. A farok magasan tűzött és hordott.

Használat
A hanoveri egyike a legsikeresebb díj- és ugrólovaknak, ideális mindenféle lovassporthoz hobbi- és versenyszinten egyaránt.

 

Holsteini

Kép Származás
Németország (Holstein)

Marmagassága
165-175 cm

Szín
A holsteini lovak színe leggyakrabban a világos sötétpej között változik, de előfordul szürke és sárga is.

Tulajdonságok
A holsteini lovak nagyon jól neveltek, kifogástalan a viselkedésük és teljességgel megbízhatóak.

Küllem
A holsteini ugyanolyan nagy ló, mint a hannoveri, de az angol telivér több benne, így nemesebb a megjelenése. A fej egyenes, a szemek kifejezőek, az orrlyukak nagyok. A nyak és a mar nagyon erőteljes, a hát hosszú, a váll csapott, a far izmos. A rövid lábak igen jó állásúak, erős ízületekkel rendelkeznek. A paták nagyok és kerekdedek.

Használat
Eredetileg a holsteini lófogatló volt, de a fajta folyamatos tenyésztése miatt napjainkban már elsősorban hátaslóként ismert, kiválóan alkalmazható mindenféle lovassportban, nagyon jó ugróképességű.

LIPICAI:


Kép Származás
A lipicai a korábbi Jugoszláviából (ma Szlovénia) és Ausztrából származik.

Marmagassága
körübelül 157-160 cm

Szín
A legtöbb lipicai szürke, de a szlovén lovak között vannak feketék és pejek is.

Tulajdonságok
A lipicai nagyon inteligens, szeret tanulni és kivételesen jól nevelt ló.

Küllem
A kifejező fejhez gyakran társul kosorr. A nyak nem túl hosszú, erőteljes megjelenésű, magas illesztésű. A test a kerek farral és nehéz válakkal erőt sugároz. A farok derékszögben tűzött, a lábak rövidek és szilárdak, a paták jó formájúak.

Használat
A tulajdonságai és akciós térdmozgás ideállissá teszi ezt a fajtát magas szintű lovasiskola gyakorlására.






OLDENBURGI:


Kép Származás
Németország

Marmagasság
165-175 cm

Szín
A legszokványosabb színek a fakó, a sötétpej és a fekete, de ma már a sárga is előfordul.

Tulajdonságok
Az oldenburgi kiegyensúlyozott, energikus ló, kiváló temperamentummal.

Küllem
Az eredeti oldenburgira kosorr volt a jellemző. Ezek a lovak büszke állásúak, erős a nyakuk és a testük. A far széles és izmos, de előfordul hogy a hát gyenge. A testre általában a kerekség jellemző. Az angol telivér keresztezések miatt a modern oldenburgi megjelenése nemesebb, mint őseié.

Használat
Az oldenburgit elegáns és erőteljes fogatlóként tenyésztették. Az angol telivérrel, a hannoverivel és a holsteinivel való keresztezéseknek köszönhetően ma már az oldenburgi inkább hátasló.






Paint ló:


Kép Származás
Egyesült Államok

Marmagasság
142-172 cm

Szín
A paint lovak túlnyomó többségben quarter lovak, amelyek lábtő fölött fehér jegyeket viselnek. Két tipusú jegyezetség létezik: a tobbiano és az overo. A tobiano a szokványosabb: nagy, egyenletesen elterülő fehér jegyek a háton. Az overo fehér jegyei ritkán láthatók a háton, inkább a hasi oldalról futnak felfelé, és szabálytalan alakúak. A tipikus overónak fehér a feje, sötétek a lábai és gyakran kék a szeme.

Tulajdonságok
A paint lovak tulajdonságai hasonlítanak a quarter lovakéira, hiszen lényegében tőlük származnak. Intelligensek, kiváló a természetük.

Küllem
A paintek legfontosabb meghatározó karakterejegye a szín. A legtöbbjük az összes többi tulajdonságot illetően a quarter lovakra hasonlít, amely a vérvonal nagy részét szolgáltatja. Jellemző rájuk a széles homlok, a barátságos, kifejező szemek, az arab orr, az alig észrevehető mar és az erőteljes fejlett, izmos far.

Használat
A paint tipikus westernló, a westernlovaglás minden formáját űzik vele.






SHAGYA ARAB:


Kép Származás
Eredetileg Magyarország, be manapság már tenyésztik Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Németországban, Dániában, Svédországban és Svájcban.

Marmagasság
Körübelül 152 cm

Szín
Leggyakrabban szürke.

Tulajdonságok
A shagya arab sokoldalú, tehetséges ló, nagyon szeret tanulni és intelligens.

Küllem
A shagya arab lovak hasonlítanak a tisztavérű arabokra, de általában nagyobbak és erősebbek. A combjaik szilárdabbak az arab telivér lovakéinál.

Használat
Eredetileg a lovasság számára tenyésztették, de manapság előtérbe kerülnek más kiváló tulajdonságaik, mivel főleg fogatlóként alkalmazzák őket.






PINTO:


Kép Származás
Egyesült Államok

Marmagasság
152-163 cm

Szín
A pinto színe hasonlít a paint lovakéra. A különbség a két egyesület között az, hogy a pinto minden fajtát, amely megfelelő színű, elfogad pintónak. A közkedvelt színek a foltos: fekete-fehér, amit ritkább, vagy fehér és más szín, ami gyakoribb. Az Amerikai Egyesült Államokban használják az overo és tobiano kifejezéseket, amelyek paint lovak leírására szolgálnak. Létezik a marokkó szín is, ami sötét fejet és nyakat, de fehér testet és lábakat jelöl.

Tulajdonságok
A pinto általában barátságos és kézséges hátasló.

Küllem
A fej általában egyenes, nagy, kifejező szemekkel. Az amerikai lovakra jellemzően a mar nem kifejezett. A hát szilárd, a far kerek és csapott.

Használat
A pinto általában megbízható hátasló.

Kialakulás
A Pinto Ló Egyesület 1941-ben alakult, hogy rendszerbe foglalja a pinto lovakat. A pinto spanyol tenyészistállókból származik, és ezeket a lovakat indiánok tenyésztették. A pinto nem tévesztendő össze a paint lóval.

Fríz:

Kép Marmagassága: 155-160 cm

Feje nemes, száraz. Szemei nagyok, kifejezők, fülei kicsik. Nyaka izmos, magasan illesztett. Sörénye sűrű, hullámos. Háta rövid, egyenes. Fara izmos, enyhén csapott, farka alacsony tűzésű, dús. Lábai rövidek, erősek, jellemzőek a selymes bokaszőrök. Küllemük rámás, de nem túl nehéz testsúllyal. A színe fekete. Mozgása energikus, elegáns, akciós. Hátas- és kocsilóként elterjedt. Energikus, jó természetű, kiegyensúlyozott, egy kicsit érzékeny lelkű ló.

A fajta keletkezése a római uralom idejére tehető. Az angliai Hadrianus falánál szolgáló fríz katonák már ezt a fajtát lovagolták. Ezek a lovak lehettek a shire fajta ősei is. A fríz lovakat pár száz évvel később spanyol lovakkal keresztezték. Az andalúzok hatása a mai frízeken is jól látható. Az általunk ismert fajta születése a XVI. és XVII. század idejére tehető. A XVI-XVII. században lovak tenyésztését elhanyagolták, majdnem a feledés homályába vesztek. Fennmaradásukat csak a holland ügetőversenyeknek köszönhetjük, amelyeket gyorsaságuk révén gyakran megnyertek. A XIX. század elején számuk ismét lecsökkent, a kihalás veszélye fenyegette a fajtát. Szerencsére a hollandok nemzeti jelképnek kezdtek el tekinteni rá, és így az új évezredben e rendkívül szép lovak jövője biztosítottnak látszik.

A fríz, igen sokoldalú fajta. Jól szerepelnek a fogathajtásban, díjlovaglásban. Ideális partner a tereplovaglásokhoz. Minden esetben megőrzik nyugalmukat és az alacsonyabb terepakadályok sem jelentenek számukra gondot.

 

Luzitánó:Kép Marmagassága: 157 cm

Ez a kizárólag Portugáliában előforduló fajta eredetileg a portugál lovasság mindenes lova volt. Élénk vérmérsékletű, temperamentumos, tanulékony, jó szándékú, megbízható. A bikaviadalokon a pikadorok lovaként kap fontos szerepet, ott ugyanis elengedhetetlen a ló engedelmessége, fordulékonysága, gyors reagálása, bátorsága. Feje enyhén kosfej, rövid, vastag izmos nyaka van, viszonylag rövid, izmos háta, alacsony mar, széles szügy jellemzi. Színe leggyakrabban szürke, de minden szín megengedett, kivéve a tarka.

Nagy hasonlóságot mutat más ibériai lovakkal. Ennek oka az, hogy az őseik a félszigeten őshonos lovak voltak, amelyeket később a mór megszállás alatt keleti lovakkal, főleg berberrel kereszteztek. Évszázadokon át csakis ezek a lovak lehettek a portugál főurakhoz méltó hátaslovak.

 

Morgan:

Kép Marmagassága: 150-160 cm

Nagyon mozgékony, aktív, jól izmolt, melegvérű ló. Méretéhez képest nagyon erős. Feje kicsi, nyaka erős, izmos. Vállai hosszúak, dőltek. Mellkasa mély. Háta rövid, jól izmolt. Fara kerek, izmos, lábai tiszták, patái kemények. Szívós és kitartó, betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. Tanulékony, temperamentumos, ragaszkodó ló.

A morgan az észak-amerikai kontinensen létrejött legrégibb fajta. A legendárium szerint a fajta alapító tulajdonosa egy massachusettsi vendéglőtulajdonos és énektanár volt. 1788-ban költözött Vermontba, ahol fizetésének kiegészítéseként csődöreit helyi méneseknek ajánlotta fedezésre. Szegény emberként halt meg, neve is feledésbe merült volna, ha az általa Figure-nak ismert csődőrét később nem Justin Morgan néven jegyezte volna a lótörténelem. Ez a csődör lett ugyanis a híres fajta alapítója. Az 1790-ben született Justin Morgan (a ló) apja True Briton, egy angol telivér, míg anyja feltehetően arab telivérek leszármazottja volt. Viszonylag kis termetű ló arról is híres, hogy az egyetlen, aki nevét adta a leszármazottaiból kialakuló fajtának.

Justin Morgant (a lovat) először egy Robert Evans nevű szegény farmer vette meg. Ő volt az, aki a rendkívüli képességeit először felismerte. Morgan nappal dolgozott, esténként versenyzett, és minden más lovat legyőzött. Eközben olyan szelídség jellemezte, hogy még egy gyermek is meg tudta ülni.

Justin Morgan több tulajdonos után került Jacob Langsmade ménesébe 1811-ben. Ekkor már 20 éven felüli lovat hatlovas kocsiba fogták, míg bírta a gyűrődést. A kiöregedett csődör utolsó tulajdonosa Levi Bean lett, aki más lovakkal együtt a szabad ég alatt tartotta a telkén 1821-ben bekövetkező haláláig.

Morgan fontos szerepet játszott sok más amerikai fajta kialakulásában is, többek között a világ leggyorsabb ügetőlovának, az amerikai ügetőnek is az ősatyja.



Dán melegvérű-Danish Warm-Blood

Kép Ez a fajta egy melegvérű, Dániából, a XX. századból ered. A méneskönyvük 1960-tól származik.

Az alapanyag a Frederiksborgi ló volt. Ezt a fajtát keresztezték Angol telivérrel, Trakehnenivel és Anglo-normannal, így alakult ki a Dán melegvérű. Az Angol telivér a mozgást és a nemességet örökítette. A Frederiksborgitól az eleganciát kapta, a Trakehneni meg javított a fajtán. A Dán melegvérű egyébként sportcélokra tenyésztették ki.

Élénkek, jó mozgásúak, kitartóak, jó természetűek. Felépítésben arányosak. A fej telivér hatású, intelligens, a lapockák dőltek, a lábtövek laposak, a pata kiváló.

Marmagassága 170 cm, mindenféle színben megtalálható, kivéve a tarkát, hátaslónak hasznosítják.

 

Shire:

Kép Marmagassága: minimum 163 cm, de a 2 métert is meghaladhatja

A világ legnagyobb lófajtája. A színe többnyire fekete, de gyakori a szürke és előfordul pej és sárga is. Az alapszíneknél sokkal fontosabbak a fajtára jellemző jegyek. Mind a négy láb csánktól lefelé szársekély, olykor harisnyás, esetleg fehér lábú. Nem ritka a fehér fejű sem. Feje arányos, gyakran enyhe kosfej, nyaka hosszú, vállai dőltek. Marja kifejezett, szügye izmos, háta középhosszú, fara csapott. Lábai a hidegvérűekéhez képest hosszúak, a lábtő és a csánk ízülettől lefelé hosszú szőrök borítják. A paták kifogástalanok és nagyok. Mérete ellenére energikus és jóindulatú segítőtárs a mezőgazdasági munkákban, vagy a városi fogatok előtt dolgozva. Mozgása jó, térölelő, ügetése energikus. Nem szeret sokat vágtázni, de ugrani tud annyira, amivel egy könnyű terepen elboldogul. A természete kedves, intelligens, szorgos.

Fajta története a középkorra nyúlik vissza és az óta is csak kis mértékben változott. Mint katonai ló kezdte, a nehéz páncélos lovagok csatalovaként. Egy ilyen páncélos úriember tömege teljes fegyverzetben akár 250 kg is lehetett, ezért volt szükség egy olyan erős és termetes lóra, aki el tudja a csatába szállítani. A tenyésztése során az újkorban is a méret növelése volt az egyik legfontosabb szempont. Története során a fajta mindig is elegáns külsővel rendelkezett, rendelkezik. Az eredeti shire típust csak Közép-Angliában őrizték meg.

Az utóbbi időben egyre elterjedtebbé váltak a szabadidőlovasok körében. Jól használható egyes és többes fogatban is, jól idomítható és terepen is szívesen megy. Megbízható igásló, de egyre elterjedtebb körben használják showműsorok bemutatólovaként.

 

Angol telivér:

Kép Marmagassága: 150-170 cm

Atlétikus testfelépítésű, változatos méretű lovak. Szinte minden testi jellegére igaz jelző az, hogy hosszú: nyaka, marja, háta, fara, lába, csüdje. Túlnyomórészt pej színű, de viszonylag gyakori a sárga, fekete és szürke színváltozata is.

Az angol telivérfajta kialakulása a XVII-XVIII. századig nyúlik vissza. Akkoriban már népszerűek voltak a lovasversenyek, ahol a farmerek paripái rendszeresen megmérkőztek egymással. A gazdagabbak kifejezetten versenyre kezdtek el tenyészteni lovakat. Az ősi angol fajták rendkívül kitartóak, de kevésbé gyorsak voltak, ezért keresztezték őket a rendkívül gyors arab telivérekkel. Ebben a nemesítési versenyben született meg a világ leggyorsabb vágtázója, az angol telivér.

Az angol telivér ősei a Nagy-Britanniában a XIV. századtól honos galloway, azaz kelta póni kancák, és keletről behozott keleti, arab mének voltak. Az angol telivér kialakulásában három mén, Byerley Turk, Darley Arabian és Godolphin Arabian játszotta a legnagyobb szerepet. Tulajdonképpen tőlük származtatható az összes ma élő angol telivér.

Az angol telivér törzskönyvezésének szabályai igen szigorúak. 1793-ban James Weatherby állította össze a GENERAL STUDBOOK-ot, azaz az angol méneskönyvet, így csak az a ló minősülhet angol telivérnek, amelyik a könyvben feltüntetett 237 kanca és 169 mén valamelyikének a leszármazottja.

A fajta magyarországi tenyésztésének megindítása elsősorban Széchenyi István és Wesselényi Miklós nevéhez fűződik .A magyar telivértenyésztést világhírűvé tette az 1874-ben született KINCSEM, akinek világrekordját azóta sem döntötte meg senki : 54 versenyen 54 győzelem.

Az angol telivér nemcsak a lóversenypályákon, hanem - elsősorban kiváló mozgásának és ugróképességének köszönhetően - a lovassportok különböző ágaiban is kiváló.

Arab telivér:

Kép Marmagassága: 147-155 cm

Az arab ló kitűnik nemes szépségével és eleganciájával, Viszonylag kis méretű a feje, karcsú nyakán hosszúszálú sörényszőrei csak fokozzák ezt a hatást. A marja kifejezett, a háta és az ágyéka viszont rövid. Az arab lónak egyedülálló módon csak 5 ágyékcsigolyája és 16 farokcsigolyája van (a többi lónak 6, illetve 18). Kevésbé tűnik izmosnak, mint az angol telivér. Leginkább szürke színű, de pej, sárga és fekete színváltozata is gyakori.

Feltehetően a legrégebben kitenyésztett lófajta. A pontos eredete nem tisztázott még, de az biztos, hogy i.e. 2500 körül már léteztek Észak-Afrikában a mai arab telivérhez küllemében igen hasonló, a sivatagi körülményeket kiválóan tűrő, szívós, kemény, ellenálló lovak. A harcos beduin törzsek így nagy hasznát vették ezeknek a lovaknak, nem csoda, hogy körükben rendkívüli tiszteletnek örvendtek. Az arab ló nemesítésében igen jelentős szerepet játszott az is, hogy Mohamed próféta tanításaiban kötelezővé tette a lovak szeretetét és nemesítését. A beduin hagyományok az arab lovak őseinek egy i.e. 3000 körül élt kancát, Bazt és egy Hoshaba nevű csődört tekintik. A modern arab telivért pedig Salamon király öt kancájától (Al-Khames, vagyis az Ötök) származtatja a hagyomány.

Arab telivérnek csak az a ló tekinthető, amelynek minden őse Arábiából, Egyiptomból származik. Az arab lovat tenyésztők világszövetsége, a WAHO felügyeli a törzskönyvezést és a tenyésztés tisztaságát.

Az arab telivér külleme és eleganciája felülmúlhatatlan, mozgása nemes, állóképessége kiváló, így a lovassportok között legfőképpen a távlovaglás bajnoka.

 

Musztáng:

Kép Marmagassága: 140-150 cm

Régi spanyol típus. Emberi befolyás nélkül őrizte meg vad voltát. Heves temperamentumú, erős alkatú lovak, ezért nehéz a tartásuk és a velük való munka. Nincs róluk érvényes fajta leírás, mivel hatalmas területen önállóan, egyedül a természetes kiválasztódás által szabályozva szaporodik. Többsége az 500 évvel ezelőtti spanyol lóra emlékeztet, de a quarter fajtával, valamint az angol telivérrel keresztezett állománya is jelentős.

A XVI. századi spanyol konkvisztádorok által az amerikai kontinensre vitt lovak leszármazottjai. A spanyoloknak szokása volt az újonnan felfedezett területeken a háziállatok szabadon engedése, hogy azok természetes szaporulata vésztartalék legyen a későbbi időkben. A félvadon, vadon élő lovak eredeti tenyészterülete a Grand-folyó környéke volt, de később Észak-Amerika más államaiban is nagy ménesekké szerveződtek. 1819-ig minden emberi beavatkozás nélkül csak természetes kiválasztódás által befolyásolva szaporodtak.

A fehér ember, illetve a transzkontinentális vasútvonalak építése tragikus fordulatot hozott a musztángok életében, a bölényekkel együtt valóságos irtóhadjárat áldozataivá váltak. Az ok kisebb részben volt a vonalak védelme, a munkások hússal való ellátása, inkább az indiánok ellehetetlenítése, a legelőterületek vadállatoktól való ?megtisztítása volt?. 1807-ben közel 7000 egyedet hajtottak a tengerbe, hogy ott megfulladjanak. Az 1828-30-as nagy kaliforniai szárazság idején 40.000 musztángot gyilkoltak le. A musztángokat a vadászok is irtották, hogy a sportvadászat céljából betelepített vadjuhoknak ne legyenek vetélytársai. A XX. század elején állati takarmány céljából lőtték őket. 1924-ben naponta 500 musztángot dolgoztak fel kutyaeledelnek.

Nem csoda, hogy a hajdani milliós állomány a század végére teljesen lecsökkent. Habár törvény született a védelmére, még ma is vadásszák a magánterületeken (sőt illegálisan még szövetségi területeken is). A becslések szerint jelenleg 50.000-nél is kevesebb musztáng él Amerikában.

 

Tenessee walking ló:

Kép 

Melegvérű fajta, mely a XVIII-XIX. századból ered, USA-ból.
Ültetvényesek lovagolták, de már igen kedvelt hobbi ló lett.
Az alapállomány a Narragansett Pacer volt, mely a poroszkáló jármódot adta.
Végül ezta a fjtát keresztezték Amerikai ügetővel, mely a különleges lépésmozgást örökítette, ezen kívül a harmadik fő kialakító a Telivér volt, mely inkább az alkatra volt hatással.
Jellemzői

Három jármódja van: lapos lépés-, rohanó lépés-, rövid vágat.
Egyébként a fajtára jellemző, hogy mozgása "rázkódásmenets".
A világ egyik legjobb természetű lovának tartják.
Rövidvágátban olyan érzés tárul az ember elé, mintha hintaszékben ülne.
A rohanó lépés egy elég különleges jármódja.
Ez a jármód többek között a fogak csattanásával és a fejbicvcentéssel jár együtt.
Ez négyütemű jármód.
Marmagasság: 155-165 cm
Bármilyen színben megtalálható, tarkában elég kis számban.

Hasznosítás

Hátaslónak hasznosítják.

 

Szíriai ló-Arab Szíriai ló-Syrian Arab

Kép A beduionok lova, mely életbenmaradását annak köszönheti, hoyg hozzáedződött a sivatagi élet körülményeihez.
Gyökerei az arab lóhoz nyúlnak vissza, amelytől származik valószínűleg.
Jobban hasznodósítható, mint az arab, mivel az Auazeh törzstől származik.


Jellemzői

Megjelenése az arab lóéhoz hasonlít, de termete magasabb, a szemében vadság tükröződik és idomai kevésbé harmónikusak.
Gyors, kitartó, eleven és energikus ló.
Hosszú életű.
Marmagasság: 160 cm
Szín: szürke sé vörösbarna
Hasznosítás

Hátaslóként hasznosítják.

 

Sorraira

Kép A jégkorszakpot megelőző időkből ered, hazája Portugália, Sor és Raia síkságai.
Hasonlít a Tarpánra, mely több, mint valószínű, hogy amiatt van, hogy a Trapán részt vett a Sorraia kialakulásában.
Ugyanakkor a fajtát sokan hasonlítják a Garrano és Minho fajtához.
Kialakulását több, mint valószínű, hoyg két fajtának köszönhetjük.
Az egyik a Tarpán, mely maga az alapállomány volt, a másik pedig a Berber, mely a méretet növelte többek közt. Ha lehet úgy mondani, a tenyészcél mezőgazdasági munkára jó pónilófajta volt.
Jellemzői

Feje nehéz, fülei magasan tűzöttek, ugyankkor a füle vége fekete.
A fekete szín jellemző a farokra és a sörényre is.
A nyak, rövid, erős, mellkasa mély, a farok mélyen tűzött.
Marmagasság: 130-135 cm
Egérszürke színűek.
Hasznosítás

Mezőgazdasági mmunkára használják, ugyanakkor a fajta elvadul
t.

 

Rocky mountian póni:

Kép Melegvérű fajta, a XX. századból ered, hazája USA Rocky Mountains.
A fajtát 1986-óta tartják nyílván.
A fajat kialakulásában a Spanyol ló játszott nagy szerepet, de zet látni si a ló alkatán.
Ugyanakkor észrevehető a hátas jármódban és a színben is.
Ugyanakkor a fajta jó vérmérsékletnek is örvend.
Jellemzői

Kényelmes a poroszkálásuk, gyors ló.
A fajta különlegessége még a színe.
Nagyon ritka, nagyon különleges, csokoládészín a jellemző rá, lenszőke farokkal és sörénnyel.
A fej elegáns, szemei nagyok.
A nyaka hosszú, a lapockák erősek, a törzs kerekded, a mar alacsony, a paták keméyek és erősek.
Marmagasság: 150-155 cm
Hasznosítás

Nagyon szertik a lovasok kiváló hátasló
.

 

Quarab:

Kép A United Quarab Register 1989-ben alakult meg a Quarter Horse-Arab keresztezésének fejlődése végett.
A Tarka Quarab Index 1991-ben hozzáadta a Tobiano és az Overo mintázatot, mely leginkább az amerikai Paint Horse színe.
Csak olyan lovat ismernek el Quarab fajtaként, mely Quarter horse, Arab és Paint vért hordoz magában és mindkét szülőnek a saját ménkönyvében kell szerepelnie.
Jellemzői

Cowboy-ló típusú fajta, izmos alsókarral és jól kerekített csípővel, vagy lehet arab típusú, hosszú, jól ívelt nyakkal, hosszú törzsel és magas farral.
A fej rendszreint finom, szemei nagyok, homloka széles, a jegyek a pofán elfogadottak az Arab és Quarter vér arányában.
Marmagassága: 14-16 marok
Hasznosítás

A Quarab fajta, lasszózás, reining, díjlovaglás, trail lovaglás, fogathajtás és kitartás versenyeken is feltűnik.

 

Paso:

Kép Spanyol lovaktól származik, melyekt 1500-ban hozatk be Peruba.
A lovakat Andalúz, Barb, Fríz és Spanish Jennett lovakkal keresztezték.
Amikor Francisco Pizarro belépett dél-Amerikába az Inka Birodalom kizsákmányolására 1500-ban, 180 katonát és 27 lovat vitt magával.
A lovakat spanyolok tenyésztették ki a múlt században.
Az egyik legjkellegzetesebb fajták bukkantak fel Dél-Amerikában, mely a Peruvian Paso.
A spanyol "Paso" szó "járásmódot" és "szelídséget" jelent.
Az Egyesült Államokban 11.500 egyedet regisztráltak, az első kivitel 1950-ben történt meg.
Jellemzői
A fej egyenes, messze ülő, kifejező szemekkel.
A nyak rövid, ívelt, izmos, fejét emelten hordja
Rövid háta és erőteljes törzse és hátulsó része van.
Járása energikus, teljesen szelíd, finom temreramentumú.
"Legfinomabb" jármódja a néygütemű jármód, mely hasonlít a Running walk-hoz.
Hosszú ideig él, energikus és kitartó fajta.
A sörényt és farkat nem vágják, hagyják hosszúra ,megnőni.
Marmagasság: 14-14.2 marok
Súly: 900-1200 font között.

 

Palomino:

Kép Az ősi aranyfakó palomino szín számos póni és lófajtában előfordul.
A Palomino tulajdonképpen enm egy önálló fajtát, hanem egy színt jelöl.
A spanyolok hozták be Amerikába, és ma már a Quarter Horse-ban és a Saddlebred-ben is előfordul.
A nevét egy spanyol donról, Juan De Palomino-ról kapta.
Bár enm szigoróan külünálló fajta, tenyésztése mégis népszerű az USA-ban.
Az amerikai Palomino Tenyésztő Egyesület szabványa szerint a méretek 150-170 cm között kell lennie, a ló egyik szülőjének szerepelnie kell az egyesület törzskönyvében a másik lehet Quarter Horse, Arab vagy telivér.
Jellemzői

Jellegzetességük általában a válsztott szülőktől függ.
A legkedveltebb keresztezés, hogy sárgát vagy palominoval, fakóval ,vagy albínóval párosítanak.
Érdekesség

Izabella királyné több mint 150 palomino lovat tartott annak idején a királyi birtokán. A legszebb aranyszínű lovakat tenyésztette tovább. Amelyik csődört nem tartotta olyan szépnek, kiheréltette. Neki ez a valóbanm csodálatos lófajta volt a kedvence. Róla nevezték el a palomino színt másképpen izabella-fakónak.

 

Kladrubi:

Kép Nevét egy kis hegységről kapta.
az 1579-es években tűzték ki a tenyészcélt, mely tulajdonképpen kocsiló tenyésztése volt.
A mnes a dokumentáciákkal együtt 1757 porráégett, melyet majd II. József császár épített újra 1770-től.
Kladrubban kizárólag a nehezebb testű lovakat tenyésztették és tartották, a könnyebb testűeket Kopcsányban tenyésztették.
Eredetileg szürke, pej és fekete színű lovakat tenyésztettek. Később próbálkoztak más fajtákkal való keresztezéssel, de ezek mind csődbe mentek. mert a kitenyésztett fajta elvesztette nehézségét. Nóniusszal próbálkoztak, de a Lipicai látszott hatásosnak. Végül a fajta csaknem kihalt a háborúk során, 3 mén és csak néhány kanca maradt életben, velük próbálták újra helyreállítani a fajtát. A mai kladrubi már nem olyan robosztus, mint régen. Végül Fríz ló keresztezésével is próbálkoztek, mely ért el sikereket. De ma már próbálják kiszorítani a keresztezéseket a fajtából.
Jellemzői

Feje negy, kosfej jellegű, nyaka magasan illesztett, közepesen hosszú, marja nem kifejezett, háta hosszú, a far terjedelmes.
Színe a szürke, fekete és a sötétpej.
Méretei

Marmagasság: 165-168 cm
Súly: 600-630 kg

 

Kabardini:

Kép A kabardin igazi hegyi ló.
Híres hosszú távú kitartásáról.
Biztos járása, erős patái, kiváló tájékozódási képessége van sötétben és ködben is.
A Kaukázus északi részén kezdték el tenyészteni, ősewi sztyeppei, türkmén, perzsa és karabah lovak voltak.
A XVI. századból ered, Oroszországból származik.

Jellemzői

Félkosfej, néha kissé gyenge nyak, merdek vállak, erős lábak és paták, a hátsó vágtagok gyakran klardos állásúak.
A vállak merdeksége miatt a kabardinnak magas -akciós- a mozgása, azonban ez lassítja a járását.
Néha poroszkáló egyedek is akadnak a kabardinn egyedk között.
Marmagassága: 155-160 cm
Színe pej, sötétpej, fekete.
Hasznosítás

Hátasló, fogatló.

 

Hegyi hátasló (Kentucky):

Kép Az emberek a Kentucky hegyekben tenyésztették ki ezeket a lovakat a "smooth" jármód miatt, a szívóssága és nyugodt magatartása miatt.
1849-től kezdték nyilvántartani a fajtát.

Jellemzői

Ezek az erős lovak közepes csontozatúak.
Bátrak és kitűnő felépítésűek, jó szüggyel rendelkeznek és vállal.
A fajta szinte az össze egyszínű színben megtalálható, a palomino nagyon szembeötlő.
A sörény és farok világosabb színű.
Engedélyezettek a fehér jegyek az arcon, mint például a csillag és a sáv, a kesely és zokni is engedélyezett a lábakon.
Dús, kecses sörényük és farkuk van.
A fajta méretileg elég sok variációban létezik.
13.1 marok magastól egészen 16 marok magasig.
Hasznosítás

Bár Kentucky hegyi hátaslovaknak hívják őket, egyaránt tehetséges a kocsihúzásban, vagy a szánhúzásban.
A "smooth" jármódukkal és a biztos járásukkal gyönyörűen mutatnak kocsiban, ugyanakkor ideális a lovasoknak.
Minden célnak megfelel, alkalmas a földeken való munkára vagy a kocsiban való használatra.

 

Hackney ló:

Kép A fajta körübelül a XVIII-XIX. században alakult ki Angliában.
Melegvérű.
Elsősorban a látványos ügetőmozgásáért kedvelik, ez is volt a fő tenyésztési cél.
Ugyanakkor a fajta mutatós és szépen teljesít az ügetőversenyeken is.
A fajta két fajtából alakult ki.
A Norfolki és a Yorkshirei ügető lóból.
Azt tudni kell, hogy a Hacknesy szoros kapcsoltban áll a Telivérrel.
A Hackney fajtának a kezdetekkor két típusa lakult ki, egy könynebb és egy nehezebb, testesebb típus. A Hackney Tenyésztők Egyesülete 1883-ban alakult meg. A két fajtából szépen lassan egy fajta lett.
Jellemzői

Megjelenését tekintve igen kecses, gyönyörű alakot formál.
Leghíresebb egyébként az ügetőmozgásáról.
A fej kicsi, félkosfej, kicsi fülekkel, nagy szemekkel.
A nyak magasan illesztett, mellkasa mély, marja alacsony.
Háta középhosszú.
Jellemző a fajtára az ún. "zászlós faroktartás".
A mellső végtagok hosszúak, akciós mozgásúak.
Ugyanakkor a hátsó végtagok viszonylag rövidek.
Marmagassága: 155-160 cm
Bármilyen színben ellőfordulhat, de leggyakoribb a pej.
A tarkákat kevésbé fogadják el.
Hasznosítás

A fajtát előszeretettel használják fogatban, show-kon és ügetőversenyeken.
Fogatlónak és hátaslónak hasznosítják.

 

Gelderlander:

Kép A Gelderlander egy holland tarománynak volt egy hagyományos kiváló lófajtája.
A tartomáyn adta a kiváló fajtának a nevet, amely az elmúlt században alkult ki.
A Gelderlander egy széles körű fajtakeresztezés eredménye, melyben főként régi helyi fajták keverdtek bele- jelentős mértékben a Fríz -és számos importált fajták, beleértve a Telivért, a Hackney-t, sz Oldenburgit, a Kelet-Frízt és az Anlo-Normann fajtákat is.
Jellemzői

A Gelderlandiváltozatos genetikai örökséggel rendelkezik., melyek szemmel láthatóak a megjelenésében.
Habár melegvérű, az orr gyakran konvex (római) és a fej egyszerű.
A nyak közepes hosszúságú és ahát inkább hosszú.
A farok egészen magas tűzésű.
Ennek a fajtának jó válla, mély hátuljaés tiszta lábai vannak.
15.2 és 16 marok a magasságuk
Legjellemzőbb színei a sárga/pej és szürke, gyakran előfordul fehér folt s lábakon és/vagy a fejen.
Hasznosítás

Eredetileg a Gelderlander lovat könnyű mezőgazdasági munkában használták és kocsilónak, shol igen elegánsan mutatott.
Mostanában inkább lovaglásra használják, nagyszerű ugróképességgel rendelkezik.

 

Finn ló:

Kép A jégkorszak előtti időkből származik, Franciaországból.
Jellegét tekintve sodrott.
A régi finn lovak testesebbek voltak, már könnyebb testűek.
A finn lovaknak két fajtájuk van.
A nehezebb és a könynebb testű.
A finn lónak feltehetőleg hidegvérű az őse, ezt keresztezték hideg- és melegvérű fajtákkal.
Így alakult végül ki ez a könnyebb testű sodrott. A fajta kialakulásában két fajta játszott nagy szerepet. A Finn póni és az Oldenburgi. Ezutóbbi a mozgást javította. Méneskönyve 1907-óta létezik. Erős és gyors ugyanakkor hosszú életű is.
Jellemzői

Feje egyenes, a lapocka erős, a far lejtős, a hát hosszú, a lábak szárazak, jó szerkezetűek.
Marmagasságuk 160 cm körül van.
Bármilyen színben megtalálhatóak, de a legelterjettebb a sárga és a palomino.
Hasznosítás

Ezt a fajtát inkább igáslónak használják, de találkozhatunk vele nyereg alatt is.

 

Dán melegvérű:

Kép Ez a fajta egy melegvérű, Dániából, a XX. századból ered.
A méneskönyvük 1960-tól származik.
az alapanyag a Frederiksborgi ló volt.
Ezt a fajtát keresztezték Angol telivérrel, Trakhenenivel és Anglo-normannal, így alakult ki a Dán melegvérű.
Az Angol telivér a mozgást és a nemességet örökítette.
A Frederiksborgitól az eleganciát kapta, a Trakheneni pedig javított a fajtán.
A Dán melegvérű egyébként sportcélokra tenyésztették ki.
Jellemzői

Élénkek, jó mozgásúak, kitartóak, jó természetűek.
Felépítésében arányosak.
A fej telivér hatású, intelligens, a lapockák dőltek, a lábtövek laposak, pata kiváló.
Marmagassága: 170 cm
Mindenféle színben megtalálható kv tarka.
Hasznosítás

Hátaslónak hasznosítják.

 

Ausztrál ló:

Kép A fajta eredete a XIX. századra nyúlik vissza.
Néhányan póninak tartják, mások viszont nem éppen.
Kialakulásának hazája Ausztrália, Új-Dél Wales.
A fajat a Waler fajtából, amely életerő, sokoldalúságot örökített a fajtának, és az Angol telivérből alakult ki, mely a mozgást javította, gyorsaságot adott.
De szerepe volt többek között a Percheronnak és a Quarter lónak is.
Ezt a fajtát előszeretettel használták a különbözőbb háborúkban.
Főként a törökök elleni, ill. az indiai hadseregben. Az Ausztrál ló tulajdonképpen ebből az állományból származik.
Jellemzői

Feje Telivér, vagy Quarter jelleget mutat.
Mély mellkassal rendelkezik, dőlt laposkával, erős háttal, erős csontozattal, rövid szárakkal.
Fara és a csánkok erősek.
Legjellemzőbb színe a pej. Minden színben előfordulhat kv tarkában.
Marmagassága 155-165 cm.
Hasznosítása

Telivér jellegű, Ausztráliában igen közkedvelt fajta.

 

Albínó:
Kép Ez az "albínó" ló ált. nme is igazi albínó, de az Amerikai Albínó Lovas Klub kialakította Domináns Fehérnak.A domináns Fehér sokféle ló lehet, Quarter, Arab, Standardbred stb.; így birtolokja a fehér szőrzetet rózsaszín bőrrel és sötét szemekkel, amelyek általában feketék, barnák vagy kékek. az igazi albínónka természetesen rózaszín a szeme, értelem szerűen a Domináns Fehér ált. magában hordozza a színhibás (színtelen) géneket.
Eredete

Az Amerikai Albínónak kiindulópontul inkább a színezete szolgált, mint a kialakulása vagy a tiszta vérű tenyésztése, mert ált. bármely ló eredetét végig lehet követni a tenyészvonalon.
Jellemzői

Nem meglepő, hogy a leglényegesebb testi jellegzetessége az Amerikai Albínónka a fehér szőrzet, fehér sörény, fehér farok, rózsaszín bőr és fekete, sötétkék vagy barna szemek.
Az Amerikai Albínóníak külső színezete a megszokott fehér fajtánként, a hátas fajtában, az Arab fajtákban és az elkülönített pónikategóriákban.
A szokványos és hátas fajta 15, 2 kéz magas, az Arab fajtánál meglehetősen karcsúbb és rövidebb.
Mivel az Amerikai Albínó általában más színű (nem albínó) fajta, ezt a jellegzetességét minden ló magában hordozhatja, ált. az apaállattól öröklik, amely nem biztos, hogy Quarter ló, Arab Morgan vagy telivér.
A legnagyobb részben ők vanank ügyesek, tanulékony és jó tempójú.
Érdekes tények

Több, mint valószínű hogy te is látni fogsz Amerikai Albínót.
Őket gyakran használják, cirkuszokban, kiállításokon, mizofilmeken.
A régi Western mozifilmekről soha nem hiányozhat,amikor a jó alak a naplementében lovagol a fehér lován?
Ezüst(Silver), a Magányos Vándor lova Amerikai Albínó volt, mint Shiramyuki,kegy és jóindulat lova Hirohito császárnál Japánban.
Ez csak néhány érdekes információ a magányos Vándor lováról, aki egy egyéni helyen egyszer meglátogatta a western rajongókat.

 

Kép

 






 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

knogiet

(Inarge, 2020.02.02 13:05)

<a href="https://cellaragedg.info/geological-dating-information-in-marathi/">https://cellaragedg.info/geological-dating-information-in-marathi/</a>

Viagra Sold In The United States Kelbege

(Kelbege, 2019.09.26 00:46)

Comprar Cialis En Mano Zithromax For Syphilis Acheter Cialis A Lyon [url=http://purchasecial.com]cialis for sale[/url] Amoxicillin Canada Propecia Similar

How Effective Cephalexin For Toothache Ellreot

(Elleagect, 2019.09.03 05:18)

Mail Order Doryx Kamagra Jelly Reviews Amoxicillin Threat Meningitis [url=http://oc-35.com]propecia for men to buy[/url] Buy Now No Rx Acticin Online Achat De Clomid En Ligne Prednisone For Poison Ivy For Sale

The subclavian oesophago-salivary distally augmentation.

(gakodama, 2019.06.07 08:43)

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone 20 Mg</a> ite.zmfj.horseriding.eoldal.hu.bgh.uc http://mewkid.net/buy-prednisone/

Use stiff strokes, bioethics actual pleurisy.

(omuqifcuzigok, 2019.06.07 06:58)

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Buy Prednisone</a> pfz.zbkz.horseriding.eoldal.hu.xra.up http://mewkid.net/buy-prednisone/